Digikarácsony
Amíg a karácsony gyakran megjelenik az animékben, főleg a romantikus és slice-of-life történetekben, addig az advent szinte egyáltalán nem kap hangsúlyt ezekben a sztorikban, mivel Japánban nem vallási, hanem inkább kulturális és romantikus ünnepként él a karácsony.
Mivel a karácsonyhoz tartozó nem negatív jelentésében használt „külsőségek”, mint például a karácsonyfák, díszek, havas utcák, karácsonyi vásárok, a fagyöngy, a fenyőgallyak szimbolikus, de emellett látványos elemekként jelennek meg az animékben, valójában ezek a nyugati hatásból erednek, nem rendelkeznek vallási és szakrális jelentéssel.
A karácsony megjelenítése egy-egy részben legtöbbször az év végi események közé tartozik, például az osztálybulik, ajándékcsere vagy a „közös sütizés” időszaka, ezért jóval inkább a párok és barátok közös időtöltésének napja ezekben a történetekben, a nyugati világ családcentrikusabb és szigorúbb értelemben vett szakrális ünnepével szemben.
Mivel sablonosan a karácsony számomra is a kedvenc ünnepek közé tartozik, ezért nagyon hálás eszköznek tekintem, ha az író ezt az ünnepkört is felhasználja a szereplők közti kapcsolatok erősítésére, vagy ezek bemutatására.
A Digimon-sorozatokban és -filmekben a karácsony sajnos ritkán jelenik meg, de néhány epizódban és különkiadásban szerepel ünnepi tematika.
Legfőbb képviselője talán a második évadban található 38. rész, ami már a címében is előre jelzi az ünnep jelenlétét: „A Very Digi Christmas”
A rész szinte teljes egészében december 24-én, karácsony este játszódik, és ezt nem csak a képernyőn megjelenő dátumból tudjuk. A mindenhol megjelenő karácsonyi dekoráció mellett két fő szálra húzták fel a cselekményt: Ken ünnepi „pizsamapartija” a második évad főszereplői számára, és Yamato karácsonyi koncertje az első évad szeretett karaktereinek, amit tönkretesznek az Arukenimon által a valódi világba hozott „vad” digimonok.
A rész leglényegesebb pillanata az, amikor látjuk, hogy a Digiválasztottak együtt ünneplik a karácsonyt a digimonjaikkal.

Ezt az epizódot sok rajongó a sorozat egyik legmeghatóbb részének tartja.
A többi évadokban és filmekben csak a dátumból, esetleg a szereplők mögötti díszítésből tudunk arra következtetni, hogy az ünnep környékén játszódnak, hiszen nem lényeges eleme a sztorinak a karácsony, mint ünnep.

Talán ez alól még a tri. filmek 6. része, a Future kivétel, hiszen a nagy csata után a Digiválasztottak felhívják Meikót, hogy megérkeztek-e az általuk küldött karácsonyi ajándékok.
Ebben a 3 percben nemcsak a hangulat megteremtése céljából használták az ünnepi időszakot, hanem a hat film megfelelően érzelmes lezárásának az eszközét látták benne.
Mivel ezekben a filmekben dominál a borongós, sokszor reménytelen hangulat, ezért ennek feloldására, mint ahogyan a film „Future – A jövő” címéből is az előre tekintés, egy új kezdet érzését próbálja átadni az író, erre tökéletes eszköze az újjászületés ünnepének használata.
Bár rövid játékidőt kapott ez a jelenet, megfelelően ötvözték benne Taichi esetlenségét, Agumon vidám természetét, Yamato komoly terveivel és az ünnepi időszak megható érzéseivel.
A karácsonyi motívumok gyakran a háttérben maradnak az animékben, inkább a karakterek közötti kapcsolatokra és az összetartásra helyezik a hangsúlyt, mint ahogyan a Digimon esetén is tapasztaljuk.
Itt annyi különbséggel, hogy a hangsúly talán az ember és digimon közötti kapcsolatok mélységére és erősségére koncentrál, nem pedig az ember – ember közötti kapcsolatok szorosságára.
Általában érezhetően lassabbak (néha vontatottabbak) ezek a részek, hiszen sokszor a készítők is szándékosan próbálják kicsit átélhetőbbre írni a jeleneteket, amivel közelebb hozhatják hozzánk a karakterek érzéseit, motivációit.
Nehéz ezt megtenni olyan részek esetén, amikben „hajtani” kell előre a sztorit, folytatni a cselekményt, izgalmat és feszültséget kell kelteni a nézőben.
Ma már az állandó és azonnali ingerek világát éljük. Nincs időnk megélni a pillanatot, és sokszor erről nem mi tehetünk.
Fontos, hogy néha egy kicsit mi is lelassítsunk, magunkba nézzünk, és talán erre ez az időszak a legmegfelelőbb.
Erre talán jó eszközt jelenthetnek ezek a karácsonyi tematikájú részek az animékben.

