Legújabb bejegyzések

Döbbenetes a 21. századi nőnap Japánban, Dél-Koreában és Észak-Koreában

Naonomi
Naonomi
2025.11.11.

Március 8-a világszerte (még az ENSZ listáján is) hivatalosan bejegyzett ünnep, ami a nők egyenjogúságát és emberi jogaikat hivatott ünnepelni. Míg Magyarországon 1948 óta kapnak virágot a nők, addig Dél-Korea csak 2018-ban fogadta el ezt a napot hivatalosan, Japán pedig a maga hagyományos, március 4-én tartandó ünnepére húzta az egészet. De vajon mi az oka annak, hogy ez idáig egyik ország sem engedett, és ők hogyan ünneplik másképp a nőnapot, mint mi?

Dél-Koreában mozgalmakkal teli a nőnap

nonap

Dél-Koreát bár nagyban befolyásolja a nyugati társadalom, a mai napig ragaszkodnak hagyományaikhoz, amik főként a Csoszon császárság korában (1392-1897) alakultak ki. Ezek viszont nagyban nőkre háruló terhek. Például még napjainkban is meggondolja egy nő, hogy hozzámenjen-e egy család első fiúgyermekéhez, mivel ez egyben azt is jelentené, hogy ő lenne a családfenntartó felesége, így rá hárulna a nagy ünnepek lebonyolítása, egészen addig, míg ez rá nem száll az első fiuk feleségére – ami lehet, soha nem jön el. Az állandó főzés, a hagyományokhoz méltó asztalok, oltárok megterítése, az anyósnak való megfelelési kényszer mellett természetesen a munkahelyen is helyt kell állniuk, ahol jóval kevesebbet keresnek a férfiaknál.

A koreai nők először 1948-ban kaptak több jogot – akkor vált számukra legálissá a vezetés és a házvásárlás. Olyan pletykákat is hallottam kint, miszerint sokáig cigizniük se volt szabad, mert az csak a férfiak privilégiuma, ma viszont ezt is megtehetik, noha az idősebb generáció még most is titkolja a függőségét.

A nemzetközi nőnapot 2018-ban vezették be Dél-Koreában, annak jeleként, hogy az állam elismeri a nők társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai eredményeit. Ekkor tartják a Koreai Női Fesztivált, ami 2022-ben a „Mozdulj előre a nemek közötti egyenlőség felé!” szlogennel zajlott le. Ez a nap tehát a nők számára mozgalmi nap, melynek célja, hogy egyesítse a feministák és a nők hangját országszerte a nemek közötti egyenlőség és a demokrácia iránti vágyukban.

A fesztivál során feministák tartanak előadást a nagyszínpadon, zászlók hirdetik a feminizmust különböző szlogenekkel, az emberek többsége az adott év színébe öltözik (mely minden évben más). A nők felvonulást tartanak, a fesztivál területén különféle stand képviseli az ügyet, gyakran Dél-Koreán kívül más országok is, amik kiállnak a feminizmus mellett.

Észak-Koreában a nők hűségét ünneplik

Fentebb, Észak-Koreában a nőknek eszükbe sem jut tüntetni vagy mozgalmat indítani, viszont ez nem jelenti azt, hogy valahogy ne ünnepelnék a nőnapot. A külső nyomás okán március 8-a itt is ünnep, amikor is az állam a nők kormányhoz való hűségéről emlékeznek meg. Az állami Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) több cikket is közölt idén, amelyekben olvasható, hogy északon az anyák, a női dolgozók és más nők hozzájárulását üdvözlik nőnap alkalmából. Díjátadó rendezvényekkel és zenei előadásokkal népszerűsítik a nők rendszer iránti lojalitását.

A KCNA „igazi forradalmároknak és elszánt hazafiaknak” nevezte a nőket, akik tudják, hogyan kell mindenüket szabadon a pártnak, a forradalomnak, a hazának és a népnek szentelni.

Japán a maga hagyományait követi

Japán nem ünnepli a nemzetközi nőnapot, helyette március 3-án köszöntik a kislányokat (ami egyben a lányok gyereknapja) a Hinamatsuri ünnepén. Ezt az ünnepet a lányok és családjaik fényes és boldog jövőbe vetett reményének szentelik, a babák napjának is szokták nevezni.

A Hinamatsuri napján eredetileg a fiatal lányokkal rendelkező japán háztartások a Heian-korabeli hina babákkal díszítették fel az otthonukat a következő sorrendben:

A császár és a császárné: Egy aranyszínű, összecsukható paraván előtt ülnek, amelynek két oldalán lámpások vannak.
Három udvarhölgy: Kezükben használati tárgyakkal, a császári pár kíséretében.
Öt férfi zenész: Mindegyikük egy-egy hagyományos japán hangszeren játszik.
Két miniszter: Egy idős és egy fiatal miniszter, mint védelmezők.
Három segítő vagy szamuráj: A palota kísérőit ábrázolják különböző arckifejezésekkel.
Háztartási és palota berendezési tárgyak: Miniatűr ládák, komódok és tárolódobozok.
Kocsik és egyéb tárgyak: Egy ökrök által vontatott szekér, egy gyaloghintó és további tároló ládák.

Ezeket a babákat arra használják, hogy a lányok jólétéért, egészségéért és – hagyományosan – stabil és sikeres házasságért imádkozzanak.

Manapság a legtöbb lányos család 1-7 szintes hina-babákból álló platformokat állít fel. A díszítés február közepén-végén kezdődik, és március 3-áig tart. Hagyományosan az újszülött kislány szülei vagy nagyszülei vásárolnak egy hina baba-díszletet a baba első Hinamatsurijára.

Március 4-e után azonnal leveszik a díszeket, mivel a babona szerint ha a babák március 4. után is fent maradnak, a lányok késői házasságot kötnek majd. Japán egyes területein az emberek még mindig vízbe engedik a papírbabákat az ünnep után, egészségért és jó szerencséért imádkozva.

A másik, hasonló ünnep a sichu-go-san.

nnap

Források: egyetemi tanulmányok + Hinamatsuri: Girls’ Day Celebration in Japan – Savvy Tokyo + Attending the Korean Women’s Festival to mark Int’l Women’s Day : Korea.net : The official website of the Republic of Korea +N. Korea promotes women’s loyalty ahead of Int’l Women’s Day | Yonhap News Agency

Naonomi
  • Cukibomba, aki sok mindent csinál és emiatt mindig elfoglalt, de valahogy mindig elérhető. Ne kérdezzétek, én sem értem.

CikkekKultúra
Auto